Gyermekek írták

 Izgalmas történeteink.

Könyvtári óra keretében történeteket is szoktunk írni a könyvtárról. Ezekbő olvashatnak az érdeklődők itt egy kis válogatást.

A könyvtolvaj

S.B. 10 éves

Az iskolai könyvtárban a 4/b-sek a kurucok-labancok témakörében kerestek könyvet. Kriszti néni meg akarta keresni, de nem találta. Azt hallotta, hogy a könyvtárban tolvajok vannak. Ezért elmentünk nyomozónak. Először kiképzőtáborba mentünk, azután kitöltöttük a vizsgát és elkezdtünk nyomozni. Kiderítettük, hogy egy kalóz volt az, Horvátországból. Elfogtuk, és a rendőrségre vittük őket.

A jutalom, az sok pénz volt.


A könyvtári rablás

Sz.D. 10 éves

Kriszti néni éppen három gyereknek segített, amikor odament a polchoz, nem találta ott a könyveket. Mikor elkezdte keresni, hallott egy fura nevetést. Utána ment, és látott egy kis kalózhajót. Odafutott a telefonhoz, és tárcsázta is a könyvtárügynökséget. Elmondta, hogy mit látott. Ott megkérdezték, van-e kép róla. Kriszti néninek volt képe, és át is faxolta, de a fax elromlott, és szétszaggatta. De az ügynökségen észrevették, hogy a rabló képének felét elfújta a szél. Mindenki utánarohant. Az egyik ügynök észrevett valamit a fán. Felmászott érte, és megmuttatta a többinek is. Egy térkép volt az! Rá volt az aljára írva, hogy ide dugjuk a könyveket. Az egyik ügynök azt mondta: Horvátország?! -Igen. Egy csapatot kiküldünk, nekünk már úgysincs munkánk.

Este megy a gépetek Horvátországba.!

Fel is szálltak. Mikor megérkeztek, meglátták, hogy egy kalózhajónak kinéző autóban egy csomó könyv van. Utána mentek. De azok észrevették, hogy üldözőbe vették őket. Kiszedték a könyveket, és futni kezdtek. Befutottak egy gyárba, az ügynökökkel a nyomukban. A rablók egy kalóz és a papagája voltak! A négy ügynök szétvált, és utána siettek. És el is kapták őket. Dora ügynök megkérdezte őket, hogy miért rabolták el a könyveket. Ezt mondták:

Nem tudtuk, hogyan kell kölcsönözni.

Minden könyv a helyére került. A rablókat pedig megtanították könyvet kölcsönözni.

Rejtély a könyvtárban

Sz.M. 10 éves

Egy nap a könyvtáros néni észrevette, hogy a könyvei eltűntek. Amikor jobban körülnézett, karcolást látott a padlón. Egy papagájtollat is talált. Kriszti néni segítségül kihívta a 4.a-sok Agymenők nyomozócsapatát. Elkezdtek kutatni. Rablók nyomára bukkantak, akik Horvátországból érkeztek. Elindult hát a csapat Horvátországba megkeresni a titokzatos tolvajokat. Megtalálták a könyveket és vissza is vitték a könyvtárba. Kriszti néni fizetést is adott nekik.

A bűnbánó tolvaj

K.M. 10 éves

Egyszer egy kalóz megérkezett Horvátországból egy kalózhajóval. És elvitte a kurucok labancok könyvét. Amikor egy osztály elment a könyvtárba, és Kriszti néni le akarta venni a polcról, az nem volt ott. Minden polcot megnézett, hátha elkeveredett, de az sehol sem volt. Ezért bejelentette az esetet a rendőrségen. Az ottaniakat nem izgatta fel a dolog. Miközben a kalóz elvitte a bérelt panel lakásába, a könyvtárban eszeveszettül keresték a kötetet. Egy hét múlva az egyik gyermek odavitte a kuruc labanc könyvet, hogy ki akarja kölcsönözni. Kriszti néni nagyon elcsodálkozott, de nem szólt semmit. Amikor kinyitotta a könyvet, ez az üzenet csúszott ki belőle:

Köszönöm, hogy elvihettem a könyvet! És azért nem szóltam, hogy elviszem, mert nem tudtam, hogy ezt így szokás. Azért loptam el, mert ha bementem egy könyvesboltba, mindenki elmenekült. Bocsánat!

A legjobbakat kívánom!

Tolvajok a könyvtárban

Zs.Cs.A. 10 éves

A negyedik bé osztály a Kurucokról tanult és elmentek a könyvtárba, hogy könyvet keressenek róluk. Amikor Kriszti néni odalép a polchoz, hogy levegye a könyvet nem találja, és úgy tűnik, hogy egy Horvátországból érkezett kalóz akinek egy papagája van, lopta el a könyvet.

A negyedik bé elhatározza, hogy megkeresi a könyveket. Találnak is nyomokat, amik a könyvtár belsejébe vezetnek egy titkos ajtóhoz. Mikor bemennek az ajtón meglátják a kalózt és papagáját, kezében a könyvvel. Azt mondják, hogy adja vissza a könyvet, de nem akarja, ezért arra gondolnak, hogy ki kell állnia a kalóznak egy próbát, ha meg akarja tartani a könyvet. A kalóz vállalja, de sajnos elbukik, ezért vissza kell adnia. Helyette inkább elszalad, de megbotlik és kiejti a könyvet a kezéből, ami pont Szabina kezébe esik. A kalóz látja, hogy nincs mit tenni, ezért elaszalad.

Az osztály visszamegy a könyvtárba és visszaadja a könyvet. Kriszti néni nagyon örül és visszateszi a polcra.

Rejtély a könyvtárban

M.B. 10 éves

Egy nap a könyvtáros néni észrevette, hogy a könyvei eltűntek. Amikor körülnézett, karcolást és papagáájtollakat látott a padlón. Kriszti néni segítségül hívta a 4. a-sok JELSZÓ nyomozócsapatát. Azonnal odamentek a helyszínre. Be is jött az első diák. Sok időbe telt, míg észrevették, hogy elvitt egy könyvet. Szerenycsére elkaptuk, és visszavettük tőle amit ellopott. Még jobb, hogy megtaláltuk a rejtekhelyét, és visszaszereztük az összes ellopott könyvet. Így menekült meg a könyvtár.

Könyvtári rejtély

Jázmin 10 éves

Egy nap a könyvtáros néni észrevette, hogy a könyvei többsége eltűnt. Amikor körülnézett, karcolást látott a padlón. Egy polcon kalózsapkára és papagájtollra lett figyelmes. Odament az asztalkához, és meglátott rajta egy kis kalózhajómakettet. Rémültében így kiáltott fel: -Jaj ne! Kalózok! Azon nyomban hívta is a 4. a-sok AFK-ját, másik nevén a Felderítőket, mert tudta, ők tudnak segíteni. A csapat nemsokára meg is érkezett. A két jegyző, Barbi és Jázmin egyszerre mondták:

-A könyvtárat át kell kutatni! -Rendben, de vigyázzatok a maradék könyvekre! - mondta Kriszti néni.

A nyomozók gyorsan és figyelmesen dolgoztak. Amikor István körülnézett, az ablaknál látta, hogy az épület mögött emberek olvasgattak. Halkan szólt Máténak, aki értesítette a többieket is. A felderítők közel lopóztak a gazemberekhez és megkérdezték tőlük:

-Mit csináltok ti itt? - Kik vagytok?

A kalózok már éppen menekülni akartak, de bilincs került a kezükre észerevétlenül. A nap hősei átadták a gazfickókat a rendőröknek, a könyveket pedig Kriszti néninek. A csapat kapott a könyvtárostól egy-egy cukorkát és visszamentek titkos irodájukba. Itt a vége fuss el véle!

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el